Régóta terveztem már, hogy elkészítem ezt a levest, végre egyik hétvégén össze is jött :)
Nagyon egyszerű elkészíteni, a kurkumától, köménytől különlegesebb ízvilágot kaphatunk.
Hozzávalók:
- 400-500 g vörös-lencse
- 2 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál kurkuma
- 2 teáskanál kömény
- 2 teáskanál dijoni mustár
- koriander
- 1 nagy citrom leve (vagy két kisebbé:))
- chili
- só, bors
Elkészítése:
- Egy lábasba beletesszük a vörös-lencsét, kurkumát, sót 6-8 bögre vízzel és felforraljuk.
- Addig főzzük míg a lencse meg nem puhul.
- Eközben egy serpenyőben a felvágott hagymát egy kis olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az őrölt köményt és a mustárt. Ha a hagyma már jó akkor hozzá adhatjuk a felvágott koriandert is.
- A hagymás keveréket adjuk a lencséhez/leveshez és botmixerrel pürésítsük.
- Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, mehet hozzá egy kis chili és a citrom leve.
- Ha esetleg túl sűrű, egy kis vízzel fel lehet önteni.
Nekem volt itthon egy kis maradék sonka, azt felkockáztam, egy pici olajon megsütöttem és az lett a levesbetét, nagyon jól passzolt hozzá szerintem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.