2013. július 26., péntek

Hozzátáplálás 001


Habár Bálint még csak holnap lesz 5 hónapos, elkezdtem próbálkozni a hozzátáplálással. Én a magam részéről alig várom, hogy neki főzhessek, bár fel vagyok arra készülve, hogy az ő ízlése nem biztos hogy egyezni fog az enyémmel.
Pár hete kinézi a falatot a szánkból, így habár anyatejes baba, arra jutottam a védőnővel való tanácskozás után, hogy egy-két gyümölcslevet - ha már nyár van - kipróbálhat.
Elsőként kapott egy kanál almalevet...nem voltam rá felkészülve, hogy milyen arcot fog vágni, így pont nem volt nálam fényképezőgép. SAJNOS :)
Szegényke olyan pofit vágott, mint akinek citromot adtak a kis kanalába...na de rendületlenül próbálkoztam tovább, másnap őszibaracklevet kapott. 
Azzal se értem el komoly sikereket...
Persze ráér még, mert csak 5 hónapos...De azért minden nap leültetem és próbálkozok, hátha :)
Másodjára is furcsa arcot vágott, de már elfogadott egy-két kanálka őszibaracklevet, ezt már sikerült megörökítenem is.

Arcáról leolvasva úgy tűnik nem ízlik neki...de utána azért csak lenyalogatja az előkéről is... :)

Addig is csak olvasgatom a pürés könyveket amiket már jó előre beszereztem és elkezdek ezt-azt lefagyasztani neki, majd írok ezekről is.

Tojásos lecsó - Az igazi nyári klasszikus


Lecsót csinálni gondolom nagyjából minden ember tud csinálni, legalábbis aki kicsit is tud főzni. Tulajdonképpen ezt szinte felesleges is felraknom a blogra...na de nekünk nagy kedvencünk, heti szinten készül nálunk egy-egy adag és néha még anyukám is hoz :)
Így azt gondoltam, kell neki is egy kis hely a blogon, legalább egy rövid kis bejegyzés formájában.




Ahogy én készítem:

700 gramm paprika
700 gramm paradicsom
2 nagy fej hagyma
egy szál gyulai kolbász
egy nagy csomag füstli virsli
só, frissen őrölt bors
1 ek. pirospaprika
olaj/kókuszzsír

A paprikát kicsumázom, karikára vágom, ezt teszem paradicsommal is.
A hagymát felvágom kis kockákra, forró olajra dobom, üvegesre párolom.
Erre mehet a kolbász, amiket én általában karikára vágok és aztán még félbe, ezt is megsütöm. 
Lehúzom a tűzről, mehet rá a pirospaprika.
Ezután a paprikát dobom rá, megy vissza a tűzre, kicsit főzöm, megvárom míg összeesik és utána rádobom a paradicsomot is.
Sózom, borsozom és főzögetem, nem tudom meddig, sosem néztem az időt, elvan magában egy ideig:)
Mikor már majdnem kész, akkor karikára vágom a virslit és hozzádobom, még egy picit főzöm ez után is.

Tojást mindig csak egy részéhez teszek, amennyit épp akkor elfogyasztunk. Friss kenyérrel az igazi!
És egy pohár borral/fröccsel persze ;-)

2013. július 24., szerda

Kolbászos spagetti "River Cottage" után szabadon :)


Nagyon szeretném ezt az ételt az eredeti recept alapján is elkészíteni egyszer, de egyenlőre csak a magyarosított verzió jutott nekünk :)
A River Cottage minden napra című könyvben Chorizo Carbonara néven szerepel, a változtatásom leginkább abból állt, hogy nem volt itthon (természetesen:)) chorizo, csak gyulai kolbász.
Persze nem ugyanaz, sőt...de gondoltam azért így is finom lehet. Az is volt!




Hozzávalók két adaghoz:

150 g spagetti (én teljes kiőrlésűt használtam)
1 ek. kókuszzsír
150-175 g kolbász apró kockákra vágva (eredetileg mexikói chorizo elmorzsolva)
2 nagy tojás sárgája
100 ml habtejszín
tengeri só és frissen őrölt bors
pár szál friss kakukkfű (ez nincs az eredeti receptben, mivel a chorizo elég fűszeres már önmagában is, a gyulai kolbász szerintem elvisel egy kis fűszert maga mellett:))


Elkészítése:

A kókuszzsíron megsütöm pár perc alatt a kockára vágott kolbászt.
Közben forró vízben megfőzöm a spagetti tésztát és mellette összekeverem a tojássárgákat a habtejszínnel és némi sóval, borssal, friss kakukkfűvel.
A tészta ha kész, leszűröm és visszaöntöm a lábosba. Hozzáadom a sült kolbászt és hozzáöntöm a tojásos-tejszínes keveréket. A tészta hőjétől megfő ez a keverék és bevonja vele a spagettit.


Fehérboros mexikói borjúcomb zsenge sült zöldségekkel - Egy "könnyű" nyári ebéd



Könnyű, mert könnyű volt elkészíteni, bár akkor már inkább a gyors a jó szó. 
Könnyű,mert habár nem egy csirkemell kategória, de azért mégse egy nehéz, zsíros étel.
Mi kifejezetten szeretjük a marhahúst, borjút, kacsát, most egy szép darab, friss borjúcomb került az utamba és nagyon gyorsan kellett összeütnöm valamit ebédre. Ez lett belőle:)
A köretre se volt túl sok időm, így gyorsan átnéztem a hűtőt és összeszedtem ami a kezembe akadt.

Nagyon finom volt! :)




Húshoz:

egy kis olaj
só, frissen őrölt bors
mexikói fűszerkeverék
méz
fehérbor (1-1,5 dl)


A húst felszeleteltem, megmostam, papírtörlővel kicsit "megtörölgettem".
Egyenként megszórtam sóval, borssal.
Az olajat összekevertem a mexikói fűszerkeverékkel és a mézzel, majd ebbe beleforgattam egyesével a husikat és kicsit állni hagytam őket a hűtőben.
Amikor eljött az ideje, kivettem a húst. 
Forró serpenyőbe lapátoltam őket. 
Magas hőfokon mindkét oldalát megsütöttem, majd lejjebb vettem a "lángot" (villanytűzhelyem van:)), ráöntöttem a fehérbort és hagytam kicsit párolódni.
Ha nem dobtam volna ki költözéskor a fedőmet, még azt is rátettem volna... :))


Páclében áztatott borjúcomb

Sülnek

Sült zöldségekhez:

pár zsenge cukkini
paradicsom
patiszon

A sütőt előmelegítettem 180 fokra
Megmostam, felkarikáztam a zöldségeket. 
Sütőpapírra helyeztem őket, szépen egymás mellé. 
Megsóztam-borsoztam őket és bedugtam őket a sütőbe.

Alapanyag

Sütőbe menetel előtt


Jó étvágyat:



2013. július 20., szombat

Étteremajánló


Bodrogi Cafe & Restaurant




Fél úton a régi lakhelyünk és a mostani lakhelyünk közt helyezkedik el eme remek étterem. 
Talán eddig háromszor volt szerencsém ott vacsorázni, kétszer a teraszon, egyszer bent. Belül az étterem elegáns, kívül a terasz részen már kicsit lazább. Kint "régebben" csak 4-5 asztal volt, most ezt egy kicsit bővítették, de még így is nagyon családias a  hangulat.
Mind a három alkalommal nagyon jót ettünk itt, így gondoltam ez az alkalom megér egy posztot:)
Az ételek mind-mind nagyon finomat és mindent gyorsan hoztak is, a kiszolgálás is tökéletes volt.

A nyári hangulat miatt egy pohár borral indítottunk. A pincérünk a Laposa Illatos Friss-t ajánlotta, megfogadtuk, jól tettük. Mindenkinek ajánlom, könnyű, légies, nagyon nyári.


Laposa Illatos Friss


Előételnek egy izgalmasnak ígérkező fogást választottunk:


Gyömbéres meggyleves rebarbarás meggyraguval süticsipkében


Főételem:

Borjú bécsi rosejbnivel

főétel mellé:


Koviubi :)

A leves nagyon finom volt, érett meggy ízét éreztem leginkább, kicsit sós beütéssel, magam részéről a gyömbért nem igazán véltem felfedezni, de kerek volt így is az ízhatás.

A főételt nem először próbáltam itt, de ismét meglepődtem a tányérra halmozott mennyiség láttán, kis segítséggel (férjem:)) sikerült is elfogyasztani. Mellé friss nyári koviubit ajánlottak, nagyon finom volt, ropogós, friss, amilyennek lennie kell.

Desszertnek szerettem volna enni remegős túrógombócot vagy a nagy kedvencem: császármorzsát, de sajnos a végére úgy tele lettem, hogy csak egy kávé fért még belém.

Egy szónak is száz a vége, Bodrogiék étterme ár-érték arányban nagyon jó. Gyerekeseknek külön jó,mert etetőszéket is tartanak. 
Amint Bálint tud ülni, mehetünk is hármasban :)


Kapcsolat:

Cím: 1124 Budapest, Fürj utca 2.
Asztalfoglalás: +36 1 / 784 3023
Nyitva tartás: H-P: 12:00 - 23:00, Sz: 12:00 - 23:00, V: 12:00 - 16:00

2013. július 19., péntek

Tejmentes-Sárgabarackos Clafoutis



Kifejezetten szeretem a kókusztejet és mivel több olyan barátnőm is van akik tejet nem fogyasztanak, így gondoltam érdemes lenne megreformálnom a clafoutis-t.
Ez a francia "tejpite" ma Laurának készült, legközelebb Meginek fog ;-)

A hozzávalókon szinte semmit sem változtattam a tej lecserélésén kívül.
Vártam a sárgabarack mellett megjelenő kókuszízt, nekem ízlett volna, de abszolút nem lehetett érezni a sütin hogy nem sima tejből készült. Egy ici-picit jobban odaragadt a tálhoz a sütemény, ilyet eddig még nem tapasztaltam, de nem volt vészes, zavaró, csak ügyesebben kellett kiszedni a szeleteket.


Első lépés

Sütésre várva


Hozzávalók:

750 dkg sárgabarack
125 dkg liszt
50 dkg cukor
400 ml kókusztej
1 bourbon vanília rúd kikapart belseje
3 tojás


Elkészítése:

Megmosom a sárgabarackot, kimagozom és a kivajazott pite formába dobálom őket.
Egy tálban összekeverem a lisztet, cukrot és a bourbon vanília kikapart belsejét.
Egy másik tálban felverem a tojásokat, majd hozzákeverem a kókusztejet is.
A végén a két tálat összekeverem és a barackra öntöm.
180 fokos légkeveréses sütőben kb. 40-50 percet sütöm.
Érdemes egy sütőpapírt a forma alá tenni, mert sülés közben mindig megemelkedik kicsit a tészta és némi ki is folyik, ami aztán szépen oda tud égni a sütőre.
Persze ki is lehet utána mosni, az eggyel időigényesebb :)


Sütőben sülés közben

Megsült

Egy szelet...


Érdekesség:

A kókusztejről azt mondják erősíti az immunrendszert, megvédi a szervezetünket a daganatos megbetegedésektől, egyensúlyba hozza a vércukorszintet.

2013. július 18., csütörtök

Banános-Mascarponés fagylalt - fagylaltgép nélkül! :)


Már nagyon régóta kiakartam próbálni a fagylalt készítést gép nélkül, de ahol eddig laktunk ott egy pici hűtő volt ici-pici mélyhűtővel ami mindig tele volt. 
Most mióta átköltöztünk és óriási a hűtőm+mélyhűtőm, azóta újra felvetődött ez a szuper ötlet :)
A recept a legutóbbi kifőztük magazinból van, nekem nagyon ízlett, jók az arányok.



Hozzávalók:
20 dkg tisztított érett banán
12 dkg kristálycukor
10 dkg mascarpone
1 bourbon vanília rúd kikapart belseje
3 tk citromlé
1,2 dl tejszín
1 dl tej

Elkészítése:


Az összes hozzávalót leturmixolom/"lebotmixelem" és egy hideget jól tűrő, jól záródó edénybe rakom. 
Majd mehet a mélyhűtőbe.
Időnként kiveszem és botmixerrel újra és újra átkavarom, majd hagyom megfagyni.
Sajnos elég gyorsan fogy, így már csak elég folyós állapotában sikerült lencsevégre kapnom!:)


2013. július 9., kedd

Málnás Clafoutis


A clafoutis (ejtsd: klafuti) szerintem a világ egyik legegyszerűbb és egyben legnépszerűbb édessége is. Nem lehet belőle olyan mennyiséget sütni ami el ne fogyna még langyosan :)
Tulajdonképpen ez a franciák tejpitéje (Limousini régióból származik egész pontosan), nagy része gyümölcsből van, ezért is ilyen finom. Az eredeti változat szerint kimagozatlan (!!!) fekete cseresznyéből készül, de bármilyen friss gyümölcsből elkészíthető.
Talán akár mélyhűtött verzióból is összehozható, én azt még nem próbáltam.
Mivel tombol a nyár, jobbnál jobb gyümölcsöket lehet kapni, én ezeket próbálgatom ki szépen sorban az elmúlt hetekben, családom nagy-nagy örömére.

A kész clafoutis


Hozzávalók:

750 gramm málna
125 gramm liszt
50 gramm cukor
1 zacskó Bourbon vaníliás cukor
3 tojás
3 dl tej
margarin/vaj a tál "kivajazásához"


Elkészítése:

Fogok egy piteformát, jól kivajazom vajjal vagy margarinnal, ami van otthon.
Ebbe belemérem a 750 gramm málnát.
Közben összekeverem egy tálban a lisztet a cukorral, egy másik tálban felverem a három tojást a Bourbon vaníliás cukorral, majd utóbbihoz hozzáöntöm a tejet.
A végén a két tál tartalmát összekeverem és a gyümölcsre öntöm.
Légkeveréses sütőnél 180 fokon 40 percig sütöm. 

Akkor jó ha a széle megkeményedik, a belseje meg finom rezgős. Forrón nem lehet jól szeletelni (és a nyelvet is könnyen megégeti:)), langyosan a legfinomabb ;-)

Kimérve a málna a kivajazott tálban

Sütésre várva :)


Még egy nagy szerelem


Kis kihagyás után újabb visszatérés

Kedves ismerőseim tudták, kihagyásom várható volt :)
2013. február 27-én a kiírt napnál egy nappal előbb megérkezett a kisfiam, Bálint.
3600 grammal és 56 cm-el látta meg a napvilágot némi küzdelem után :)
Azóta már egyre nagyobb és nagyobb, jelenleg 7 kg-ot nyom és forog, kapaszkodik, próbálja magát ülésbe felhúzni és emellett sokat mosolyog, néha már kacag is!

Azóta eltelt majdnem négy és fél hónap és hátunk mögött tudhatunk egy költözést is.
Az új konyhám csodálatos lett, imádok főzni, de ebben a konyhában még az is szívesen és örömmel főzne szerintem aki amúgy nem szeret:)
Mióta átköltöztünk (két hete) egyre másra kerülnek elő a régi fogásaim, de már egy-egy újabb recept is kipróbálásra került. Remélem ezentúl az én édes kisdedem hagy majd némi időt hogy folytassam a blogolást.
És hat hét múlva egy nagyon érdekes fordulóponthoz is érünk, eljön a hozzátáplálás ideje, ami már gasztro téma, így arról is tudok majd írni ;-)

Pár kép az új családtagról: 

Kármán Bálint élete első napján <3 font="" nbsp="">


Az első közös képünk :)

Apu karjában nagyon jóóóó


Elgondolkodva :)

Minden sapka jól áll 

Ölelés


Anyuval napjainkban :)


Napozok az új kertünkben