2013. január 16., szerda

Csíkos Kalács




Minden évben Húsvétkor sütök kalácsot, elhagyhatatlan családi tradíció ez már nálunk.
A tésztát összekeverem, majd általában berakom a kenyérsütőgépbe a dagasztó programmal. Ez a program dagaszt is és keleszt is, így ezeket a lépéseket ki lehet hagyni, elég kényelmes:)
Bár most nincs Húsvét, sőt a közelében sem járunk, egyik este beugrott hogy én mennyire ennék egy kis kalácsot, így gyorsan neki ugrottam.
Annyi változtatást tettem, hogy nem került sáfrány a tésztába, sőt mindent csak beleöntöttem a kenyérsütőgépbe, majd miután láttam hogy a dagasztás már kész, kivettem egy percre a tésztát és kb. 2 evőkanál kakaót is hozzákevertem a tésztához, hogy szép kakaós-csíkos legyen :)
Utána visszadobtam a gépben és hagytam hogy keljen a tészta tovább.

Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 0,5 kg liszt
  • 1 zacskó szárított élesztő
  • 2 kávéskanál só
  • 5 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál kakaópor
  • + 1 tojássárgája megkenni a tésztát
A hozzávalókat összekeverjük, a tésztát megdagasztjuk.
A megkelt tésztát lisztezett felületen négy részre osztjuk és rudat sodrunk belőlük. 
A fonáshoz a négy tésztarudat kitesszük magunk elé egymástól néhány centiméterre, és úgy igazítjuk őket, hogy  felénk eső végek összeérjenek. A végét összecsípjük és befontjuk.
Megkenjük a tojás sárgájával a tetejét és előmelegített 200 fokos (légkeverésnél) sütőben 25 perc alatt készre sütjük.
Nekem épp hogy csak nem égett meg, sütő függő a hőfok, érdemes figyelni!:)




Egyszerű, egészséges vacsora




Nem egy túl bonyolult étel, de a hétköznapokban sokszor van szükség ilyenekre :)
A krumplit megfőztem, megpirítottam egy kis olajon.
A csirkét nagyobb kockákra vágtam, befűszereztem (most sült csirke pácot kapott és friss fokhagymát) és felfűztem a saslik pálcikákra. 
Felforrósítottam egy kis olajat egy serpenyőben és beletettem a saslikot, közben gyorsan összevágtam: salátát, kaliforniai paprikát, répát. Kis olívaolajjal megöntöztem a salátát és egy pici szezámmagot tettem hozzá. Mire elkészült a saláta, már kész is volt a husi.
Talán így kicsit kevésbé unalmas a csirkemell :)

2013. január 14., hétfő

Répás - zabpelyhes muffin


Egy egészséges muffin gyerekeknek, kismamáknak s annak aki szereti :)
Good Food márciusi számából.



Hozzávalók:
(12 darabhoz)


3 tojás
100 g cukor
60 g sárgarépa finomra reszelve
1 evőkanál baracklekvár
30 g liszt
100 g őrölt mandula
1/2 teáskanál sütőpor
60 g zabpehely
80 g aszalt áfonya


Elkészítése:

A tojást a cukorral felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és a lekvárt.
A lisztet az őrölt mandulával, a sütőporral, a zabpehellyel és az áfonyával összekeverjük.
A két tál tartalmát összeforgatjuk.
A kis mélyedésekbe muffin papírt teszek és minden papírkába másfél kanál tésztát teszek.
(Légkeverésnél) 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.


A férjem is macaront készít :)


Persze a segítségemmel :)
Még decemberben készültek a macaronok valamilyen céges ünneplésre, szerencsére nekem is jutott belőle.

Erős zöld színt akartunk elérni, de az valamiért nem ment. Két tubus Dr.Oetker zöld ételfestéket is belenyomtunk, de még így is nagyon halovány lett.
Nagyrészt természetes alapanyagú, gél állagú ételszínezéknek hirdetik  de igazából valahol a folyékony és a gél állag közt van inkább.
A recepten nem változtattunk, itt megtalálható!
Most a két macaront jó minőségű málna jam-mel "ragasztottuk" össze, nagyon finom volt és nem is szívta fel a nedvességét a macaron.

Íme pár kép:

Tojásfehérje - Színkeverés

A kész massza

Keksznyomóba töltés

Macaron nyomkodás :)

A kis pihenő utáni farok lenyomkodás nedves kézzel

Már készen, szállításra várva







2013. január 13., vasárnap

Banános pohárdesszert




Megint egy Good Food-os recept. De ez most nagyon friss, a januári számból való.
Szerettem volna valami egészséges desszertet és ez jónak tűnt. Azóta többször is csináltam már mert nagyon ízlett nekünk. Egy nehezebb családi ebéd/vacsora után is megállja helyét desszertként, vagy akár reggeliként is fogyasztható :)
Kb. 5-10 perc alatt megvan és még főzni sem kell!


Hozzávalók:
(4 személyre)


  • 450 g görög joghurt
  • 3-4 banán karikára vágva
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 40 g pirított, durvára aprított dió (eredetileg 25 g van a receptben, de aki szereti a diót...:))

Elkészítése:

  • Tegyünk ki magunk elé négy egyforma poharat. Kanalazzunk 1-1 evőkanál joghurtot beléjük.
  • Tegyünk rá a karikára vágott banánból, majd megint egy réteg joghurtot. Rétegezzük addig, míg a poharak megtelnek.
  • Szórjuk a tetejére a cukrot és a diót, majd rakjuk kb. negyed órára a hűtőbe, hogy a cukor kissé feloldódjon.



Wokban pirított csípős-savanyú csirke




Ez a recept is a Good Food egyik (novemberi) számából van. Annyi különbséggel, hogy ott sertéssel készítették, én meg mivel nem eszek sertés húst, így inkább kihelyettesítettem csirke mellel.
Az egészségesség kedvért a jázmin rizst barna rizsre cseréltem és megfelelő színű kaliforniai paprikám se volt itthon...de csak a szín változott emiatt :)


Hozzávalók:
(2 személyre)


  • 100 g barna rizs (eredetileg: jázmin rizs)
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 teáskanál napraforgóolaj
  • 250 g csirkemell ujjnyi csíkokra vágva (eredetileg: sertésszűzpecsenye)
  • 1 piros és 1 sárga húsú paprika csíkokra vágva (nekem volt sárga-piros-zöld is, színesebb lett tőle)
  • 2 teáskanál kukoricaliszt
  • 2 teáskanál szójaszósz
  • 1 zöldcitromleve
  • 2 evőkanál méz
  • 1/2 piros chili karikára vágva (nekem habanero paprikám volt csak itthon)

Elkészítése:

  • Tegyük oda főni a rizst.
  • A szezámmagot pirítsuk aranysárgára száraz serpenyőben, majd tegyük át egy kis tálkába.
  • Forrósítsuk meg az olajat egy wokban, tegyük bele a húst és a paprikát. Nagy lángon pirítsuk pár percig, amíg a hús szépen meg nem sül.
  • Keverjük össze a kis tálkában a kukoricalisztet a szójaszósszal, majd adjuk hozzá a zöldcitromlevet, a mézet, a chilit, a szezámmagot és 6 evőkanál hideg vizet. 
  • Öntsük bele a wokba, és főzzük, amíg a mártás eléggé besűrűsödik.
  • Tálaljunk mellé rizst.


2013. január 11., péntek

Magos kenyér





Van pár olyan konyhai gépem, eszközöm amikért viszonylag sokat kampányoltam, megkaptam és a férjem szerint mégse használom őket eleget:)
Ilyen a kenyérsütő gép is. Belátom, idényszerűen használom ezt a gépet is, mégse tudnék nélküle élni:)
Egy ilyen megjegyzés után lapoztam át a Good Food magazin januári számát, amiben megtaláltam ezt a nagyszerű receptet.
Az eredeti recept szerint mákkal és szezámmaggal készül ez a kenyér, sajnos nálam épp nem volt itthon mák, így annyival több szezámmagot használtam.

Hozzávalók:

  • 500 g kenyérliszt (BL-80)
  • 1 evőkanál szezámmag + egy kevés a tetejére
  • 1 evőkanál mák + egy kevés a tetejére
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 1 teáskanál só
  • 300 ml kézmeleg víz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál méz

Elkészítése:

  • A lisztet, élesztőt, magokat és a sót egy nagy tálba összekeverjük. Egy másik tálba mehet a víz, olaj és a méz, ehhez folyamatos kevergetés mellett hozzá keverjük a száraz hozzávalókat. Lágy tésztát kell kapnunk.
  • Finoman lisztezett felületen gyúrjuk a tésztát 5 percig, közben hintsünk még rá lisztet ha szükséges.
  • Én ezt a két lépést átugrottam, minden hozzávalót a kenyérsütőgépbe öntöttem és beindítottam a dagasztó programot :)
  • Vékonyan olajozzunk ki egy hosszúkás sütőformát és egyenletesen nyomkodjuk bele a tésztát. Konyharuhával takarjuk le, és hagyjuk kelni kb. 1 órán át. (Aki gépben dagasztotta, az ezzel már kész  is)
  • Melegítsük elő a sütőt, légkeverésesnél 180 fokra.
  • Ejtsünk a tészta tetején kb 8-10 vágást, ecsettel kenjük be vízzel, és a vágások közt felváltva szórjuk meg szezámmaggal és mákkal.
  • Süssük 30-35 percig, míg a kenyér szépen megemelkedik és megpirul. Rácsra téve hagyjuk hűlni.









2013. január 10., csütörtök

Nutellás Habtorta


A gyertya nélkül :)


Ez a remek kis recept Stahl Judit egyik könyvéből való. Nem vagyok nagy rajongója, de  van pár recept amelyeket tőle vettem át és nagy kedvencek nálunk már évek óta. Ilyen ez a torta is.
Könnyű elkészíteni, nem kell sütni és ízre egy finom, viszonylag könnyű-habos torta. Már a saját kategóriájában :)
Terhességem pár hetében elég nagy Nutella fogyasztó voltam (talán mára már javult ez a helyzet :)), s pont erre az időszakra esett Anyukám születésnapja is, innen jött az ötlet:)


Egy szelet habtorta plusz habbal :)


Hozzávalók:

  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg teljes kiőrlésű csokis keksz (sima is jó)
  • 20 dkg tejcsokoládé
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1 dl rum (vagy aroma esetleg, persze abból nem kell egy dl)
  • 20 dkg Nutella
  • 6 dl hideg tejszín
  • 1-2 evőkanál cukrozatlan kakaópor a díszítéshez

Elkészítése:

  • Kiolajozunk/kivajazunk egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformát.
  • A vajat a mikróban folyósra olvasztjuk, aztán kihűtjük.
  • Finomra törjük a csokis kekszet, elkeverjük a vajjal és egyenletes rétegben belenyomkodjuk a tortaforma aljába.
  • A tejcsokit és az étcsokit apróbb darabokra tördeljük, és enyhe gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk a Nutellával és a rummal. Megvárjuk míg kihűl.
  • Ezalatt a hideg tejszínből lágy habot verünk a robotgéppel. Nem kell kemény habnak lennie!!!
  • A csokis-Nutellás krémet fakanállal óvatosan összeforgatjuk a tejszínhabbal, ráöntjük a kekszmorzsára, és a tortát 1 éjszakára betesszük a hűtőbe.
  • Tálaláskor forró vízbe mártott, szárazra törölt késsel körbevágjuk, majd leemeljük róla a kapcsos karimát, és meghintjük cukrozatlan kakaóporral.

Csokis-Nutellás keverék vegyül a tejszínhabbal...

2013. január 9., szerda

Karácsonyi Buli 2012.


Viki, Niki, Orsi, Megi és Én (meg persze Bálintka:))


Szokás szerint kicsit le vagyok maradva a postolással, de igyekszem pótolni :)
Idén ismét megrendezésre került a lányos karácsonyi buli. Az ételek nem annyira fontosak, mert állapotomra való tekintettel semmi újjal nem örvendeztettem meg a közönséget, de ettől függetlenül szerintem jól sikerült:)

Jövőre nem mondhatom, hogy ugyanitt, mert ez volt az utolsó közös karácsony ebben a lakásban, de majd az újban remélem ismét össze tudjuk hozni :)
Jövőre már egy kisfiú is velünk lesz, de ne féljetek,majd beöltöztetjük mókásan :)


Terítés...


A menü
Gyömbéres-chilis sütőtökleves
Egybe sült csirke, póréhagymás burgonyapürével, salátával, aszaltszilvás mártással
Epres-málnás panna cotta

 A karácsonyi csirkénk :)



2013. január 8., kedd

Lasagne friss tésztából



A kis kedvenc


Még tavaly karácsonyra kaptam egy nagyon jó kis Atlasz tésztagépet. Nem mondom, hogy minden nap használom, de már nem akarnék nélküle élni :)
A legjobb tészta fele részt fehér lisztből, fele részt durum réteslisztből készül. Minden 20-30 dkg-hoz egy tojást kell hozzátenni és annyi vizet amivel még kemény, de jól gyúrható tésztát kapunk.
Nekem nem mindig van itthon durum rétesliszt, ilyenkor simán fehér lisztből készítem a tésztát, úgy is mindig nagyon finomra sikerül.
Kinyújtás előtt egy 20-30 percet pihentetni kell a tésztát.

Pár fázisfotó:

A tésztagép felszerelve, a tészta kész :)

A kinyújtott tészta...

...és a sajátos tésztaszárító eszközöm :)


Én a lasagne raguját nagyjából ugyanúgy szoktam csinálni, mint a bolognese-t.

Hozzávalók:

  • egy nagy fej vöröshagyma
  • 2 duci gerezd fokhagyma
  • két szál sárgarépa
  • pár szál zellerszár, de ha nincs itthon akár zeller gumó is mehet bele
  • paradicsompüré
  • darabolt konzerves paradicsom
  • friss fűszernövények
  • 1-2 dl vörösbor
  • fél kg darált marhahús

Elkészítése:

  • A vöröshagymát apró kockákra vágom. Egy serpenyőbe olajat hevítek, rádobom a hagymát és üvegesre pirítom. Amikor ez megvan, mehet bele a zúzott fokhagyma.
  • Erre megy a darált marhahúsi, só, frissen őrölt bors és az apróra vágott friss fűszernövények, mint például: kakukkfű, bazsalikom. Persze ha nincs épp otthon friss, szárított is jó.
  • Mehet bele a lereszelt sárgarépa és darabolt zellerszár/ lereszelt zellergumó.
  • Kicsit főzöm, majd felöntöm az 1-2 dl vörösborral és lefedve főzöm tovább míg a hús finom puha nem lesz.
  • Ezután ráöntöm a kb. fél liternyi paradicsompürét (egy doboz) és a darabolt paradicsomot. Kicsit még összefőzöm őket és már kész is a ragu.
Születésnapomra kaptam ezeket a pici sütőbe is használható tálakat, így mostanában a lasagnét mindig ebben csinálom, annyi kis tálat kell megtölteni ahányan leszünk, egyszerű. Viszont a kész képek ezért el is maradnak mindig, mert ebben sok nem látszik ki a ételből csak a teteje :o

A ragu főzés közben...

A tálkák amelyek az összeállításra várnak már csak :)

A lasagne-hoz mindig csinálok besamel mártást is. Talán így friss tésztánál nem is lenne rá szükség, viszont finom, így inkább elkészítem azt is :)

Besamel-mártás:

  • 2 ek. vaj
  • 2 ek. liszt
  • fél liter tej
  • só, bors, szerecsendió 
A tejet felforraljuk, félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet és lassú tűzön megpirítjuk.
A forró tejet állandó kevergetés közben, apránként hozzáöntjük. Amikor kész, sóval, friss borssal és frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük.



Ezután jön az étel összeállítása:


  1. Kicsit beolajozom a tálakat, majd mehet egy réteg tészta.
  2. A tésztára besamel mártást kenek.
  3. Arra mehet a húsos ragú.
  4. Majd ezeket ismételgetem, míg tele nem lesz a tálka.
  5. Tetejére kemény sajtot reszelek és mehet is a sütőbe 20-30 percre. Légkeverésnél kb 170-180 fokon szoktam sütni.
Ebben az ételben az a jó, hogyha vendégeknek csináljuk akkor előre össze lehet állítani és így aznap már csak be kell tolni a sütőbe, nincs vele sok macera :)



Spaghetti Bolognese




A történetírók szerint az általunk is ismert tészta az arab hódítókkal jelent meg Szicíliában és terjedt el észak felé. Mivel az itáliai félszigeten a klimatikus és egyébé körülmények is jobban kedveztek a durumbúzának, így aztán érthető módon az lett az alap.
Hiába olyan népszerű a bolognai spagetti a világ jelentős részén, Bolognában sosem létezett, mivel ott a ragut alapvetően a helyi, tojásos tagliatelle vagy lasagne tésztával szolgálják fel. A spagetti viszont jellemzően Nápolyból származó (száraz) durumtészta, ennek megfelelően a hozzá készített szósz állaga sokkal testesebb,mert jobban megmarad a csúcszósabb spagettin, mint a bolognai változat.

Elég nehéz megmondanom miből mennyi kell, mert én általában érzésre csinálom.
Általában fél kg darált marhahúst csinálok meg, 3-4 szál sárgarépát, egy nagy vöröshagymát, két gerezd fokhagymát, 2 dl vörösbor és ehhez kb. fél liternyi paradicsomszószt

Hozzávalók:

  • darált marhahús
  • vörösbor
  • zellerszár
  • sárgarépa
  • vöröshagyma
  • fokhagyma
  • spagetti 
  • friss fűszernövények (kakukkfű például)
  • kemény sajt
  • paradicsomszósz vagy darabos paradicsom konzerv
  • só, bors


Elkészítése:

  • Megpucolom a vöröshagymát, fokhagymát, répát. 
  • A vöröshagymát, fokhagymát, répát, zellerszárat nagyobb darabokra vágom és beleteszem őket az aprítógépbe.
  • A jól felaprított zöldségeket elkezdem serpenyőben egy kis olajon sütni. Azt mondják addig kell ezt sütni míg már majdnem odaég. Villanytűzhelyen ez elég sok idő, gázon már gyorsabban megy:)
  • Erre mehet rá a darált marhahús, só, frissen őrölt bors. 
  • Kicsit főzöm a húst, aztán felöntöm 1-2 dl vörösborral és egy ideig még fedő alatt párolgatom.
  • Legvégül mehet rá a paradicsomszósz vagy a darabos paradicsom konzerv és a friss felaprított fűszernövény.
  • Eközben a a tésztát megfőzöm, a sajtot lereszelem.
  • A szószt, tésztát, sajtot egy nagy lábosban egy kis olívaolajjal összekeverem és lehet is tálalni.